2012. júl. 31.

Gyerekszoba átalakítás, avagy ilyen volt, ilyen lett...

Saját házunk építése sajnos megrekedt, így életünkben először, átmenetileg albérletbe költöztünk.
Fel lett adva a lecke, nem mondom.
Feladat: egy eléggé lelakott, 80-as években épült csodából minimál anyagi ráfordítással kell élhető otthont teremtenem. Mindezt úgy, hogy közben igyekezzek olyan köztes megoldásokat találni, amiket leendő házunkban is fel fogok tudni használni. Egy albérletre ugyanis nem szívesen költenék túl sokat.

Egyelőre a gyerekszobával sikerült úgy, ahogy végeznem. Lakhatónak már lakható, szépnek is szép, de a falvédők felszerelése és az ágycsere is várat magára, ugyanis mindkettő most készül.

lányos kuckó

De nézzük inkább a képeket!

Ez volt a kiindulási alap...

tisztasági festés utáni állapot
Az alap koncepció az volt, hogy lesz egy lányos és fiús alvó kuckó. "Megrendelőim" kérésének megfelelően a fiús rész fekete-fehér, a lányos pedig lila-rózsaszínű lett. Ehhez szépen kimértem a megfelelő távolságot a függőleges csíkozáshoz maszkoló szalaggal. A csíkok 15 centi szélesek, alul és felül egyforma széles szegélyt hagytam.

íme az annyira vágyott über lila árnyalat


a lila sávok közti falszakasz rózsaszínű lett, hogy ne legyen túl vibráló az összhatás
Az igazi kuckós hangulathoz a fiú ágy hamarosan egy antikolt magasított fej- és lábvégesre lesz lecserélve, azért vannak ilyen magasan a fali dekor elemek. Egyúttal a lány ágy is ki lesz cserélve. Remélhetőleg addigra a falvédőket is fel tudjuk majd szerelni. De addig sincs okuk panaszra a gyerkőcöknek, már most imádják az új szobát :) 






1 megjegyzés: