A hagyományos őrségi házak a hatalmas erdős területeknek köszönhetően legfőképpen fenyőfa gerendákból épültek. A portákon igyekeztek minden helyiséget egy fedél alá építeni. Külön csak a pajta és az élelmiszerek tárolására szolgáló kástuk álltak. Jellemző volt, hogy a házak általában 3-4 oldalról kerített alaprajzúak voltak. Egyik oldalon állt a lakórész, mellette a kamrák, szemben az istálló és az ólak, míg a negyedik oldalon volt a nagyméretű fedeles kapu. Mindez egy tető alatt. Középen a zárt udvarban a szabad ég alatt pedig a fél ridegen tartott állatok teleltek, gyakorlatilag együtt élve a családdal. A kerített ház minden helyisége a tornácról nyílik. Ez a tornác jóval magasabban van az udvarnál, attól mellvéd választja el, hogy a lakórészbe ne jussanak be az állatok.
Az Őrségre a domborzati viszonyokhoz alkalmazkodó, kerítés fogalmát szinte nem ismerő szeres települési forma jellemző. A porták határát évszázados gyümölcsfák, vagy földkupacok jelentették. Például ezen öreg körtefa alatt is a mai napig előszeretettel pihennek meg a turisták.
Ez a lekontyolt zsúptetejű, kémény nélküli boronaház a csordásház, mely a fellelhető legősibb háztípust reprezentálja. Benne elhelyezkedő nagy sárkemencét sütésre, főzésre és fűtésre is használták. Viszont kémény híján a füst az ajtó nyitott felső részén és a kis ablakokon tudott csupán távozni. Berendezését éppen ezért nem is vitték túlzásba, annak ellenére, hogy bármilyen hihetetlen is, de akár 20-25 fő is élhetett itt egyszerre.
Korszerűsítésük a kályhás szobák kiépítésével kezdődött, amikor is a szoba teljes mértékben füstmentessé vált, csak a konyha maradt füstös.
Hogyan is éltek ezekben az épületekben eleink?
A főzésre alkalmas, főzelékkel vagy levessel teli cserépedényeket a kemencepadkára állították, majd parazsat húztak köré. Cseréptepsikben sültek a sütemények, tészta ételek, kásák. A húsokat szintén parázzsal hevített vasrostélyokon, ún. tűzikutyára fektetett nyárson sütötték.
A nagycsaládok sokáig egy tálból, közösen étkeztek. Világításra olajmécsest, vagy gyantás foklát (fenyőhasítékot) használtak.
A tornácról lehet a szobákba bejutni a magas küszöbön keresztül. A nagycsaládi rendszerben ez volt a gyerekek helye, de itt pipázgattak az öregek is. S a hiedelmek szerint a házat őriző "szellemek" is a küszöb alatt élnek.
Az asztalt két sarokpad fogja közre, mellette hegedűtámlás fenyő székek, a padok felett törölközőtartóval ellátott póca van. Az ablakok között sublót, az ágyak között egyajtós szekrény ún. sifonér található. Festett láda az ajtó mellett, fölötte falba süllyesztett kis szekrényke, ahol pálinkát, gyufát, poharat tartottak.
Később a Zsoldos család élettere a konyhába helyeződött át. Itt a kemence mellett vizespad, a másik oldalon különböző cserépedényeket tároló telázsi, mellette mozsár és dagasztó teknő áll. A kamra felőli falnál rongyszőnyeggel letakart ágyak vannak, felettük ruhatartó rudakkal. Itt található a konyhaasztal is paddal és székekkel.
Borzongatóan jóleső érzés a múltat ilyen közelről szemlélni, mert bár a Dunántúl nyugati dombvidékét ilyen házak uralták egykoron, eredeti helyén mégis csak ez maradt fenn belőlük.
Álljon itt még néhány kép a Visontai portáról is. Hajdan az évszázados szőlőtő befuthatta az egész házat...
Csodálatos helyen éltek annyi szent.
Fénykép: Magyar Otthon, szöveg: Nagy Endre munkája alapján
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése