2014. febr. 4.

Skótkockás szoba nem csak skótoknak!

Jelenlegi hálószobánk tervezésekor el voltam kicsit anyátlanodva, ugyanis ez volt az egyetlen olyan helyiség a házunkban, amiről még csak lövésem sem volt, hogy milyen lesz. Elképzeléseim, ötleteim természetesen akadtak, de a sokféle elgondolás közül egyszerűen nem találtam meg azt, ami tökéletes megoldást nyújthat mind az én romantikus-vintage, mind a Ház Urának a natúr-rusztikus igényére vonatkozólag.

A kivitelezés utolsó pillanatában, az abszolút tanácstalanság hevében döntöttem végül a 3 natúrszínű lambériázott fal és a konyakszínű, mennyezeti gerendákra rímelő padlószín mellett. A negyedik fal bontott téglából épült, így az adott volt. Ezáltal reméltem, hogy nyerek egy kis időt, amíg meg nem érkezik az a bizonyos ’AHA’ élmény. J

Szerencsére azonban megérkezett. De még nem öltött teljes mértékben fizikai formát, csak alakulgat a dolog. Ez pedig számomra az erdélyi pihenéseink hangulatát idéző natúr színű fa és a (főként) piros-fehér (néha skótkockás) kiegészítők, textíliák ötvözése.
Mert nekem bizony tetszik a skótkocka. Hoztam is egy csomó képet. Nézzétek csak!

Hálószobák:






Más helyiségekben is jól mutat a kockás minta:























Ha tetszettek a kockás falak, akkor nézd meg a miénket itt.

Ha pedig tetszett a bejegyzés és szívesen olvasnál hasonlóakat, akkor csatlakozz Te is a Magyar Otthon facebook táborához! Örülnék neki :)



forrás

2 megjegyzés:

  1. Szia Szandra, a kockás nagyon szerethető, igen! :) Bármilyen stílusba illesztjük, otthonosságot sugároz.
    Nálam épp fordítva volt, a hálószoba volt leginkább, aminél biztosan érzetem, mit szeretnék. Halvány kék kockás tapéta van a falon és a berendezése is kék-fehér. Jó minőségű svéd tapétát találtam hozzá, remélem, soha nem fog leesni a falról, mert nagyon szeretem! :))) Gratulálok a blogodhoz, kerti konyhák keresgélése közben bukkantam rá.

    VálaszTörlés
  2. Szia Modeszta, szerintem is otthonos, kedves hangulatot teremt a kockás minta. Elég ha csak a jó öreg kockás takarókra, vagy abroszokra gondolunk :) Biztos gyönyörű a hálótok a leírásod alapján. Köszönöm a gratulációt, örülök hogy ide találtál :)

    VálaszTörlés