2012. szept. 20.

A megevett, de mégsem mérges gomba esete

Ettetek már csirkehús ízű rántott gombát? Nem?
Akkor még biztosan nem kóstoltatok sárga gévagombát. Hát eddig még én sem. Gyakorlatilag azt sem tudtam, hogy létezik. Viszont nézzétek csak mit szedtem most eső után a kertben...


olyan kis bársonyos a felülete, hát nem cuki???

Vegáknak szeretettel ajánlom. Nagyon laktató és isteni finom. Tudom, mert nemrég vacsoráztunk belőle. Annyi termett nálunk, hogy nem győztük leszedni.


ez csak a termés fele...

Mivel ez nem egy gasztroblog, ezért a rántott gombáról nem készítettem külön képeket. És bár még mindig maradt belőle, eddig megunhatatlannak bizonyult.
S hogy miért fontos ez? Mert nyitott szemmel járni és a természet kincseire bukkanni jó.

"Búsan álltak az angyalok a tisztás közepén és sírtak. Siratták az embereket, akik nem látják meg a szépet. Sírtak a fák is, sírt a szellő, a virágok és a tündérkék a virágokban. A patak is sírt, a csönd is sírt.
És ekkor jött a harmadik ember. Jött, megállt a tisztás széliben és meghallotta sírni az erdőt. Meglátta a virágokat, a fákat. Meghallotta a csermelyt. És halkan mondta:
- Istenem, milyen szép..." (Wass Albert: Erdők könyve)



7 megjegyzés:

  1. S mindent hasznosítani ami a környezetedben terem: fű, fa, növény. Ezt is megtanultam.

    VálaszTörlés
  2. Ez így van ahogy írod Holdgyöngy. Nem véletlen az Isten patikája elnevezés sem.

    VálaszTörlés
  3. De jo, ilyen gombat sokat latunk, de nem mertem soha leszedni, plane megenni. Ezek utan felkerul az "etlapra":-) Koszonom!

    VálaszTörlés
  4. Magdi, kérlek azért olvass utána a pontos leírásának gombahatározóból, vagy vizsgáltassátok be szakértővel nehogy valami más fajta gomba kerüljön a tányérba! Jó étvágyat :)

    VálaszTörlés
  5. Felénk is sok van, nagyon szeretjük! Régen nem ettünk, de jó, hogy eszembe juttattad! :)

    VálaszTörlés
  6. sziasztok! bár már régi a bejegyzésetek, de aki újként olvassa talán segítség: a sárga gévának nincs mérgező párja! nyugodtan szedheted.Más gombákra ez nem vonatkozik!!! Az egyik legnagyobb termőtestű gomba és tényleg nagyon fini, kicsit idősebb korában pedig még inkább savanykás, citromos ízű. Viszont, ha a fádon egyszer találtál gévát újra fogsz, bár ez a fa életébe kerül...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vadrózsa, köszi a pontos és részletes tájékoztatást. A mi gombánk szerencsére egy kidőlt fatörzsön terem :)

      Törlés