2012. ápr. 6.

Az antik székek és a pelenkázó szivacs románca

Kaptunk nemrégiben két darab 150 éves ónémet széket. Már abban a pillanatban tudtuk amellett, hogy életre keltjük százéves álmukból, szeretni, tisztelni és ami a legfontosabb, használni fogjuk őket, mert az egyik dédmama szeretett bútorai voltak.

Így néztek ki eredeti - elég vacak - állapotukban.




A székek Bécsben készültek az 1860-as években és akkor a thonet székek konkurenciájának számítottak, többek között azért, mert ugyanazzal az eljárással készültek, azaz gőzöléssel hajlított fából.

Először darabjaira szedtem, majd lecsiszoltam őket.

még ijesztő a látvány :)

A régi csavarok helyére újak kerültek és a vázszerkezetet is megerősítettük facsavarok segítségével.

Megragasztottuk az eltört részeket egy burtális cuccal, a Soudal fix all ragasztójával. Majd képbe került a régi szakadtra használt pelenkázó szivacsunk, aminek 8 mm-es MDF lapjából lett kivágva az új ülőfelület.
Ez nem szakadt, mert nem saját kép.
De a miénk ugyanígy nézett ki, csak éppen tökéletesen használhatatlan állapotban.

A régi ülőfelület sajnos menthetetlennek bizonyult

szépen lefestve a kivágott új ülőfelülettel

Utána a kiszabott MDF lapra két-két szivacsot vágtam, az alsót kisebbre - a magas, puffos hatás végett - a felsőt pedig akkorára, mint maga az ülőfelület. Természetesen erre felhasználtam a régi pelenkázó szivacsát is, ezáltal elég volt fele annyit vennem a boltban és még a környezetet sem szennyezem, hisz nem a szemetesben fejezte be pályafutását a régi matrac.


Két rétegben, alul a régi pelenkázó szivaccsal, felül az újjal

Az egész kupacra egy réteg flíz került, ezután pedig imádott férjem segítségével gondosan kifeszített anyagot alulról rátűztem az MDF lapra pneumatikus tűzőgép segítségével.


Az elkészült párnázott részeket a fent nevezett brutális ragasztóval rögzítettük a szék keretéhez. A háttámlát pedig többszörös olívaolajos ápolásnak vetettem alá.
Szerintem szépek lettek.





Este van, álmodjatok székeket :-)

4 megjegyzés:

  1. Szia!

    Szép és lelkiismeretes munka. Egy kárpitos is megirigyelhetné... Valódi, királyi darabok! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, ez nagy dicséret. Jól esett :)
    De szakemberként ha van valami építő jellegű kritikád, azt is szívesen fogadom, mert abból tanul az ember lánya :)

    VálaszTörlés