2013. dec. 2.

Adventi naptár 2013

A tavalyi adventi időszak igazi várakozást/vágyakozást jelentett számunkra. Tudtuk, hogy nem csak a Megváltó születésének napjához kerülünk napról napra közelebb, hanem álmaink megvalósulásához is. Ez pedig nem volt más, mint az új otthonunk, avagy álmaink házának materializálódása :)
A Jóisten kegyelméből idén ez végre megadatott számunkra.

Az ünnepek, az azt megelőző készülődés, a karácsonyra való ráhangolódás számunkra minden évben nagyon fontos időszakot jelent. Jó ilyenkor esténként tüzet rakni a kemencében, meghallgatni egyesével a napi élménybeszámolókat, egy bögre forrócsoki mellett összegezni a nap történéseit, tapasztalatokat és eszmét cserélni. Nálunk ugyanis nincs tévé. Iktattuk az életünkből. Ezért is ilyen fontosak nekünk a kemence padkán ülve hallgatott esti mesék, a gigantikus étkező asztalnál elköltött közös evészetek.
Mindenki aki járt már nálunk, azt mondta, hogy egyszerűen "jó itt lenni". És tényleg jó.

Decemberben pedig még jobb. Végre, végre karácsonyi díszbe öltöztethetem a házat! A Télapónak és a Jézuskának szánt levelek már az ablakpárkányon sorakoznak. Az adventi koszorú az asztalon pihen és az adventi naptár is kikerülhetett végre.
Tavaly sk készítettem egy különösen olcsó, költségtakarékos adventi naptárat, de idén nagyon vágytam egy ehhez hasonlóra:


Még nem tudtam hol találok ilyet (varrni ugyanis nagy bánatomra továbbra sincs időm), mikor egyszer csak az OBI-ban rám mosolygott a polcról a nagy Ő! Megvan!- hallattam egy halk öröm sikkantást, remélve, hogy eufórikus kitörésemmel nem zavarom meg az elmélyülten bóklászó, békés vásárlókat.
Úgyhogy végre kikerült az új karácsonyi adventi naptár nálunk is, éppen időben! Természetesen finomságokkal és várakozással/vágyakozással telve :)








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése