2013. júl. 30.

Teknőc Ernő az új mosdónk, avagy mire figyelj ha mosdótálat szeretnél

Az a baj ezzel az egész építkezéssel, hogy a vége felé közeledve egyre inkább sűrűsödnek a problémák, a határidők, az azonnali megoldást követelő feladatok és ezzel szemben fordítottan arányos az ember türelme, kedve, ideje és pénze. Így látástól vakulásig házépítünk, burkolunk, szervezünk, alakítunk, festünk, beszerzünk, megbeszélünk, mérünk, adunk és kérünk. Egyszóval annyi de annyi mindent kellene írnom ide a blogra is, de fizikailag képtelen voltam idáig...
Azonban lelkesen dokumentálunk mindent, készülnek a fotók és előbb-utóbb a posztok is. Még két hét és beköltözünk. Addig viszont (és még utána is) RENGETEG teendőnk van. Kicsit félek mert minden nap olyan tartalmasan és túlságosan gyorsan telik el, hogy szempillantás alatt ott fogunk állni vágyott otthonunkban úgy, hogy fel se foghattuk igazán mikor és hogyan kerültünk oda. A visszaszámlálás mindenesetre visszavonhatatlanul és végérvényesen megkezdődött.

S ami néhány hónapja még csak a fejemben létezett, az mára már kezdi elnyerni végleges fizikai formáját. Ez pedig csodálatos érzés.

A felnőtt fürdőszoba koncepcióját már láthattátok, de a részletekről még nem beszéltem. Tehát barna-fehér-méregzöld rusztikus burkolatok, egyedileg tervezett mosdótál, bontott téglafal, stb.
Egy nagyon kedves és lelkes keramikus Karina készítette el végül számomra a kézműves csempéket és a megálmodott mosdótálat.
A tál méreteit, kívánt formáját és színét előre megbeszéltük, majd miközben életre kelt Karina kezei között új fürdőszobánk ékessége, folyamatosan egyeztettünk a formájáról és a mázazásáról.

égetés előtti végleges formájában
első réteg mázzal itt még nagyon teknősbékára emlékeztető foltokkal, de már "leendő fazekas zöld" színben

A beszerelés során derült ki, hogy mégsem lett megfelelő méretű a lefolyónak szánt lyuk rajta (valószínűleg az égetés során veszített a méretéből) de ezt csiszolással sikerült végül annyira kiszélesíteni, hogy hibátlanul beférjen a leeresztőszelep.
Ha mosdótálat szeretnétek berakatni, akkor arra mindenképpen figyeljetek, hogy a standard méretű leeresztőszelep 36 mm átmérőjű, így égetés után is ekkora lyuknak kell maradnia a tál alján. Illetve ha kész porcelán (kerámia, fém, üveg, stb.) edényből, tálból, tálcából szeretnétek teljesen egyedi mosdótálat csináltatni magatoknak, akkor azt vigyétek olyan szakemberhez, aki megfelelő méretű lyukat tud rá szerkeszteni.
Egy ilyen magas mosdótál esetében, mint amilyen a miénk ne feledjétek, hogy vagy fali csaptelepet vagy magasított álló csaptelepet vásároljatok, különben használhatatlan lesz az egész.

Esetünkben a szifon miatt a két felső fiók csak dekorációs elemként funkcionál majd a továbbiakban.
Ugye gyönyörű "kis" Teknőc Ernőnk lett?


1 megjegyzés: