2011. jún. 24.

Lekim Ibragimov kiállítás

A magyar-ujgur rokonságot az ujgurok sokkal inkább tartják számon manapság, mint mi. Legalábbis ez eddig így volt. Napjainkra azonban ez szerencsére változni látszik. Méltatlanul elfeledtetett rokon népünk elei ugyanolyan lovas, íjász nép volt, mint magyar őseink. Minket nyugatra vándorolt rokonként emlegetnek a mai napig, s az egykori hun birodalom örökösei közül is csak a magyarokat ismerik el leszármazottnak, a többi mongol törzset nem. A zseniális kutató, Kőrösi Csoma Sándor legutolsó expedíciójának célja is Ujguria volt, remélve, hogy a magyar őshazáról itt fontos, nyomravezető iratokat találhat. A 19. században összeállított lexikonok, gyűjtemények még evidenciaként kezelték a két nép közti rokonságot. Zeneviláguk, ételkultúrájuk és művészetük is közel áll a miénkhez.
Ezért tartom igazi csemegének Lekim Ibragimov Üzbegisztánban élő ujgur származású festő kiállítását. Légies képeiben az ősi ujgur művészetből, a több ezer éves barlangfestményekből merítve nagyon határozott egyedi stílust alakított ki. Az ujgur nép érzéseit jól szemléltetik festett alakjai, a levegőben lebegő emberek, angyalok, lovak és madarak. "Ötezer évvel ezelőtt születtem..." című 2011-es budapesti kiállítását a Vollnhofer ArtStudioban lehet megtekinteni, több érdekességgel együtt. A galéria tulajdonosának Máriának pedig ezúton köszönöm az érdekes beszélgetést és az ikonfestészeti tanfolyamba való betekintés lehetőségét.
Azonban helyettem beszéljenek inkább a képek.











Itt pedig Mária által készült remekműveket láthatunk.


















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése