2011. aug. 5.

Polc a'la Magyar Otthon

Mostanában rászoktam a régiség kereskedésben való lomizásra. Nem nehéz, mert most nyílt egy itt a közelben. A múltkor könyvet, most polcot leltem (meg egy két kütyüt, aminek a helyét majd az új házban fogom kitalálni).
Szóval e polc tökéletesen beleillik a hálószoba átalakítás terveibe, amit már el is kezdtünk. De erről majd később.
2500 forintért vásároltam ebben a formában:



Érdekes milyen régi "skanzen" szaga volt, amit akkor lehetett érezni, amikor lecsiszoltam róla a sötétbarna festéket. Legalább tudom, hogy nem után gyártott darabról van szó :)



900 forintba került a krémfehér színű spray festék, melyet portalanítás után fújtam a bútorra. Mondhatnám, hogy az antik hatás végett nem törekedtem az egyenletes festék eloszlásra, de nem lenne igaz. Viszont így megspóroltam a visszacsiszolást. 


Száradás után következett a minta kiválasztása és felskiccelése. Ebben mondjuk akadt egy kis segítségem, mint ahogy az alábbi ábrán látható is :)



Majd következett az ezüst színű akrilfestékkel történő mintázás. Szerettem volna kontúrozni is, de nem volt hozzá megfelelő festékem itthon. Pedig úgy emlékeztem. Most egyenlőre így marad, de a ház ura követelte a kontúrozást. Így lehet, hogy sötétszürkével még valamikor nekiesek. 
Addig ebben a formában gyönyörködünk benne. S ha a hálószoba átalakítással végzünk, végre méltó helyére fog kerülni eme sokat látott, még többet érzett polc.





Ha szeretnétek megnézni, hogy hová került végül a polc, akkor katt ide!


3 megjegyzés:

  1. Fantasztikus vagy!!!!Csodás lett!!!!!!!!Irigykedem.:)Na,jó, csak egy picit..)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép. Én kerti padot festettem tavaly, csak úgy spontán:)pirosat:)
    Farmer készülőben,piros matyó rózsával de elég béna vagyok:)))

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm :) Ma feltettük a helyére. Hamarosan mutatom.

    VálaszTörlés