Kis éji zene

A ház középpontjában áll a kemencénk. Benne a tűz, mely ilyen hideg téli időben csak úgy ontja otthonunkba a meleget. Mellette ülünk ha eszünk, a hátunkat döntjük neki beszélgetés közben, a padkájára telepszünk az esti mesemondásnál, az ajtaja elé állunk ha melegedni szeretnénk vagy csak leülünk/lefekszünk elé és bámulunk bele a tűzbe.

A gyerekek ezt napközben is megteszik, meg-megállnak egy pillanat erejéig és belefeledkeznek a narancsszín futkosó lángok játékába. Mi felnőttek inkább akkor szoktuk ezt csinálni amikor már elcsöndesült a házban a zsivaj. Olyankor odahúzzuk kedvenc sámlinkat, vagy egy puha takarót és letelepszünk a kemence elé. Megfelelő pillanat ahhoz, hogy megvitassuk az élet nagy dolgait, vagy szinte meditatív állapotba kerülve csak nézzünk ki a fejünkből és átadjuk magunkat valami hihetetlen megnyugtató őserőnek.
Nálunk nincs tévé. Nem szól egész nap a rádió. Viszont rengeteget beszélünk itthon, a kertből behallatszik a kutyák ugatása, a kakas kukorékolása és állítom, hogy sokszor nagyobb a hangzavar, mint azoknál a családoknál, ahol egész nap megy a televízió. Tényleg milyen jó szó is az, hogy TELEVÍZIÓ! Igazán kifejező, nem? :)
Jó este kicsit leereszteni a fáradt gőzt és csak nézni, hallgatni a tüzet és az ő pattogását. Semmi más, csak Ő meg Én. Tiszta romantika.