2011. ápr. 5.

Mángorlótól a Marimekkóig

Egy tető alá került magyar és finn népi eszközök, bútorok és ruhák néhány bemutatásra alkalmas darabja a Néprajzi Múzeumban. Bár a magyar-finn rokonságot kissé másképpen gondolom és hiszem, mint ahogyan azt az iskolában anno levezették nekünk, az átfedés azonban kétségtelen. A kérdés csupán annyi, miért próbálják elhitetni velünk, hogy nyúl viszi a vadászpuskát? Mindenesetre a képek magukért beszélnek.

Ez egy magyar mángorló

itt pedig finn eszközök láthatóak ugyanazzal a hatágú csillag motívummal díszítve. A hatágú csillag jelentése a Szent Hármasság égi és földi megtestesülésének egyesülése, a Világegyetem jele.



Ezekről az emberekről meg nem mondaná senki (legfeljebb a népviselet alapján), hogy mely nemzetség tagjai. Egyébként finnek. Messze a fenti kép a kedvencem, avagy a testünk lehet bármennyi idős is, a romantika örök :-)


Ők pedig bármilyen hihetetlen is, de nem a magyar citera együttes hajdani tagjai, hanem finn kantele művészek az 1880-as évekből. 

A szarvas finnül,
és magyarul.
  

 Finn teríték
 


és a magyar étkező.


Élő népművészet finn viszonylatban Nokia gumicsizmákkal és Marimekko textíliákkal. A Marimekko a 20. századi finn design egyik legnagyobb sikere. Az 1951-ben alapított cég ruhákat, háztartási textileket és kiegészítőket gyárt a korán kiszorított de általuk újragondolt finn népviseleti elemek alapján.




Itt pedig az egyre élőbbé váló magyar népművészet jegyében született, mégis napjainkban készült, tovább gondolásra is alkalmas babafelszerelések,




tékák,


textíliák,

és függönyök.


Ezek a gyönyörű függönyök nagyon megdobogtatták a szívemet. Még biztosan találkozom velük a közeljövőben :-)

3 megjegyzés:

  1. Köszönöm ezt az összeállítást! Kedvencem a teázós házaspár!! Csúcs fotó!!:)

    VálaszTörlés
  2. Nekem is Ők a kedvenceim, tüneményesek :)

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű képek! Köszönöm szépen!

    Csodálatos bepillantás, a szemem örül a legjobban, a hatás pedig felemelő: egyszerre jelenik meg múlt és jövő, közeli és távoli.

    VálaszTörlés